Pedagógusaink
35 éves pedagógiai gyakorlattal rendelkezem, főiskolai végzettséggel és I. atesztációval. 2004 óta igazgatónőként dolgozom, amely során vezetői területen is folyamatosan fejlesztem szakmai tudásomat annak érdekében, hogy az óvoda magas színvonalú szakmai munkát végezzen és eredményeket érjen el. Fontos számomra a jó együttműködés kialakítása a kolléganőkkel és a szülőkkel, hiszen a gyermekek harmonikus fejlődésének alapja a bizalomra épülő, támogató kapcsolat.
Munkám során nagy hangsúlyt fektetek a folyamatos szakmai fejlődésre, ezért rendszeresen részt veszek továbbképzéseken, hogy a megszerzett ismereteket a mindennapi pedagógiai gyakorlatban is eredményesen alkalmazzam.
Fő területeim közé tartozik az iskolai felkészítés, a mozgáskoordináció fejlesztése, a mozgásterápia, valamint különböző gyermekprogramok és közösségi tevékenységek szervezése. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek kulturális élményekkel is gazdagodjanak, ezért szívesen veszek részt velük kulturális rendezvényeken és közösségi eseményeken.
Célom, hogy minden gyermek biztonságos, szeretetteljes légkörben fejlődhessen, megtapasztalja saját sikereit, és örömmel kapcsolódjon be közösségi életbe.
A Selye János Egyetem Pedagógiai Karán szereztem diplomát óvodapedagógia és elemi pedagógia szakon. 2013 óta dolgozom óvodapedagógusként, 2023 óta pedig igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátok.
Munkám során fontosnak tartom a gyermekekkel való szeretetteljes, türelmes és elfogadó kapcsolat kialakítását, hiszen a biztonságos légkör alapvető feltétele a harmonikus fejlődésüknek. Pedagógiai munkámban kiemelt szerepet kap a kreatív és játékos fejlesztés. Különösen közel áll hozzám a mesemondás és a mesedramatizálás, amelyek segítségével játékos formában támogatom a gyermekek képzeletének, kreativitásának és kommunikációs készségeinek fejlődését. Emellett nagy hangsúlyt fektetek a mozgásos tevékenységek szervezésére is, ami hozzájárul a gyermekek egészséges testi-lelki fejlődéséhez.
Fontos számomra a folyamatos szakmai fejlődés, ezért rendszeresen részt veszek továbbképzéseken és szakmai programokon. Igyekszem folyamatosan fejleszteni tudásomat mind a vezetői feladatok ellátása, mind pedig a gyermekek személyiségének és képességeinek fejlesztése területén, hogy munkámat a lehető legmagasabb színvonalon végezhessem.
Pedagógiai hitvallásom alapja, hogy a gyermekek szeretetben, elfogadásban és biztonságban fejlődhessenek, hiszen Brunszvik Teréz szavaival élve: „A szeretet az a kulcs, amely a gyermek szívéhez vezet.”
Kovács Anikó vagyok. A pedagógiai pályán 43. éve dolgozom, ebből 31 éve Dunaszerdahelyen. Még ennyi év után is erős a munkám iránti hivatásszeretet. Hitvallásom a gyermeki személyiség tisztelete, a feltétel nélküli elfogadás, a szeretetteljes és játékos élményközpontú tevékenység, az érzelmi biztonság megteremtése. Példamutatással igyekszem értéket közvetíteni.
Aktívan részt veszek az óvodára vonatkozó feladatokban. Az oktató-nevelő munkámban a mindennapi tevékenységeket átszövi a néphagyományőrző szemléletben való nevelés. Különböző programok, ünnepek alkalmával aktuális kultúrműsorral készülök, ezzel is fejlesztve a gyerekek magabiztosságát, önállóságát, sikerélményét, kifejezőkészségét. Aktívan kiveszem a részemet a fellépések és az óvodai rendezvények megvalósításában.
Rendszeresen részt veszünk a hazai és a nemzetközi rajzpályázatokon, ahol sikeres eredményeket érek el a gyerekekkel. Fontosnak tartom a szülőkkel való hatékony együttműködést.
10 éve dolgozom óvodapedagógusként, és ez idő alatt megerősödött bennem, hogy a hivatásom a gyerekekkel való foglalkozás. Nagyon szeretek kreatív lenni, rajzolni, alkotni, és ezt a mindennapokban is igyekszem átadni a gyerekeknek.
Fontos számomra a mozgás és az egészséges életmód, ezért a sport is közel áll hozzám, amit szívesen beépítek a foglalkozásokba is. Hiszem, hogy a játékos tanulás és a közös élmények segítik leginkább a gyerekek fejlődését.
Munkám során arra törekszem, hogy a rám bízott gyermekeket ne csak az óvodai életre, hanem az élet kihívásaira is felkészítsem, szeretetteljes, biztonságos és inspiráló környezetben.
1983-ban érettségiztem az ógyallai Pedagógiai Szakközépiskolában. Több mint 40 éves pedagógiai gyakorlattal rendelkezem. Pályafutásom során elvégeztem a szlovák nyelvi tanfolyamot, valamint Szőke István bábtanfolyamát is, amelyek tovább gazdagították szakmai ismereteimet.
Munkám során kiemelten fontosnak tartom a magyar gyermekirodalom megszerettetését, különösen a népmesék, versek és a mesedramatizálás világának megismertetését a gyermekekkel. Emellett nagy hangsúlyt fektetek a gyermekek mozgásfejlesztésére, a helyes testtartás kialakítására és a tornagyakorlatok helyes kivitelezésére.
Foglalkozom a gyermekfolyóiratok népszerűsítésével, ezáltal is ösztönözve a gyermekeket az olvasás megszerettetésére.
Aktívan részt veszek az óvodai rendezvények és gyermeknapi programok megszervezésében, hogy a gyermekek számára élményekben gazdag, szeretetteljes óvodai éveket biztosítsunk.
1986-ban végeztem az ógyallai Pedagógiai Szakközépiskolában. Több mint 36 éves pedagógiai tapasztalattal rendelkezem. Kreatív óvónőként fontosnak tartom, hogy a gyermekek mindennapjait örömteli élményekkel és alkotó tevékenységekkel gazdagítsam.
Szeretem fejleszteni képzelőerejüket és kreativitásukat, amely a rajzpályázatokon elért kiemelkedő eredményekben is megmutatkozik. Közel állnak hozzám a népszokások, a népdalok és a népi játékok, amelyeket szívesen beépítek az óvodai tevékenységekbe és műsorokba.
Fontosnak tartom, hogy ezek által gazdagítsam a gyermekek élményvilágát, valamint támogassam érzelmi és esztétikai fejlődésüket.
Osvald Tímea vagyok, tanulmányaimat a komáromi Selye János Egyetemen végeztem. Immár 13 éve dolgozom óvónőként. Pályafutásom során mindig az volt a célom, hogy a gyermekek számára biztonságos, szeretetteljes és inspiráló környezetet teremtsek, ahol kibontakoztathatják egyéni képességeiket.
Erősségeim közé tartozik az empátia, a türelem, valamint a kreatív pedagógiai módszerek alkalmazása. Hiszem, hogy minden gyermek egyedi, ezért lényegesnek tartom az egyénre szabott odafigyelést. Különösen jól megtalálom a hangot a gyerekekkel, és könnyen teremtek bizalmi légkört, amely elengedhetetlen a fejlődésükhöz. Szívesen alkalmazom a játékon keresztüli tanulás módszereit.
Fontosnak tartom hogy a gyermekek megtanuljanak figyelni egymásra, bátran kifejezzék magukat és fejlődjön a beszédkészségük. Mindezt sok játékkal, kézműves foglalkozással és alkotással, kibontakoztatva a kreativitásukat.
A mindennapi óvodai feladatokon túlmenően is aktívan kiveszem a részem az intézmény életéből, legyen szó ünnepségek vagy rendezvények tervezéséről .
Köles Ildikó vagyok, a Selye János Egyetemen szereztem pedagógusi diplomám. Számomra a tanítás nem pusztán ismeretek átadása. Célom egy olyan biztonságos, inspiráló és támogató környezet megteremtése, amelyben a gyermekek bátran kérdezhetnek és örömmel sajátítják el az új ismereteket.
Nagy hangsúlyt fektetek az élményalapú, differenciált módszerekre, hogy minden diák a saját tempójában fejlődhessen. Hiszem, hogy a türelem, az elfogadás és a következetesség a kulcsa a harmonikus fejlődésnek.
A szülőkkel való kapcsolattartást, együttműködést kifejezetten fontosnak tartom, a nyílt kommunikáció elengedhetetlen a közös cél elérésében.
Medgyes Linda vagyok, és három éve dolgozom pedagógiai asszisztensként. Munkám során nagy örömet jelent számomra a gyermekekkel való foglalkozás, hiszen fontosnak tartom, hogy támogató, biztonságos és motiváló környezetet teremtsek számukra. Különösen közel áll hozzám a kreatív munka, szívesen veszek részt olyan tevékenységekben, amelyek fejlesztik a gyermekek képzelőerejét, önkifejezését és készségeit.
Magabiztosan kommunikálok magyar és szlovák nyelven, ami lehetővé teszi számomra a hatékony együttműködést a gyermekekkel, a szülőkkel és a kollégákkal egyaránt. Erősségeim közé tartozik a türelem, az empátia, a felelősségteljes hozzáállás és a jó kommunikációs készség. Fontosnak tartom, hogy minden gyermek egyéni szükségleteire odafigyeljek, és segítsem fejlődésüket.
A kihívásokra lehetőségként tekintek a tanulásra és a fejlődésre. Nyitott vagyok az új módszerek és ismeretek elsajátítására, ezért folyamatosan törekszem szakmai és személyes fejlődésemre. Célom, hogy munkámmal pozitív hatást gyakoroljak a gyermekek mindennapjaira, és hozzájáruljak sikeres fejlődésükhöz.